Nincs annál rosszabb, mikor az ember tehetetlen. Nincs lehetősége arra, hogy változtasson és kikerüljön egy olyan helyzetből, amiben nincs előre lépés, csak egy helyben toporgás. Csak a csönd és semmi történés. Ilyenkor a képzeletemre bízom magam. Elképzelem magam egy jobb helyre, ahol az emberek őszinték, segítőkészek és szeretni vágynak, nem pedig hatalmat szerezni. Egy helyre ahol önmagam lehetek és minden rendben van. Ilyenkor vannak pillanatok, amikor én magam is elhiszem, hogy ez a hely létezik. Biztos vagyok benne, hogy egyszer megtalálom. De mikor....?

Van amikor csak ülsz és bámulsz a semmibe... a fájdalom hatalmas... már nincs rád szüksége... nem tudsz mit mondani... csak vagy magadnak mint egy hold kóros... elhatalmasodik feletted a zokogás, ömlenek a könnyek, mint az eső egy hatalmas vihar közepette... nem tudod megállítani.... és csak az jár a fejedben, hogy: 'De én akkor is szeretem!' 

    Bűvös bárány felhők játszanak az égen. Játszanak a nappal, mókáznak a széllel. Az álmaimat juttatják eszembe, mikor szárnyaltam és próbáltam elérni a vatta pamacsokat a kék horizonton. Mindig vannak dolgok, amik kézzel nem foghatóak, és örökösen vágyódunk utánuk. De akármikor eszünkbe jut, mindig megmelengeti a szívünket. Van miért élnem. Látni akarom még ezt a bohókás játékot az égen és rájuk mosolyogni. Kódolt üzenetüket befogadni: ’Minden rendben lesz!’

Tudod kerültem már nagyon elkeseredett állapotba. Nos, arra jöttem rá, hogy semmi mással, csak a mosoly aranysugarával tudom szétoszlatni a bensőmben lebegő ködöt. Erre azt fogod mondani: nehéz mosolyogni, ha az ember boldogtalan. Ez így is lenne, de a mosolyt tanulni kell. És hamar rájössz, hogy sokkal nehezebb boldogtalannak lenni, ha mosolyogsz.

     Most utoljára még kinyitom a szívem, hogy Te bejöhess rajta. Remélem nem fogod összetörni. Ha mégsem tetszene, amit odabent látsz, kérlek úgy menj el, hogy jól zárd be magad mögött az ajtót, hogy senki más ne tudja kinyitni. Mert szeretni többet már nem leszek képes.

A figyelem csökken, a lelkesedés lankad, már nem beszél a szád, csak némán hallgat...

Esténként mikor lefekszek és lehunyom a szemem, elképzelem, ahogy előjönnek az álom manók és álomport hintenek a szememre. Ha eltűnik valamilyen tárgyam, biztos vagyok, hogy a koboldok dugták el. Ha meglátom Őt, nagyot dobban a szívem és boldognak érzem magam, vagy ha csak süt a nap és jó kedvem van, akkor pedig a tündérek ügyködtek valamit.

Szükségem van mind három képzelt lényre, ők akkor is velem lesznek, ha már széthullt minden. Ne felejts el hinni és bízni a mesékben! :$$ 

Adele 

Someone Like You

"De mindegy, találok majd valaki olyat mint Te 

Csak a legjobbakat kívánom neked  

Könyörgöm, csak ne felejts el soha...."

1.    Végy fel egy felsőt, villantsd a melled, neked csak ez jutott az eszed helyett. Pózolj tükörben csücsöríts a száddal, nézzenek az emberek, díjazzanak lájkkal. Sminked a helyén, legyél csilivili, de valójában nem vagy más, csak egy beképzelt ribi! ;) 

Mikor gyerek voltam, nagyon szerettem naplót írni. Mindig leírtam, hogy kivel mennyit játszottam és Barbie megint megbocsájtotta Ken félrelépését... leírtam benne, hogy melyik fiú tetszik éppen. Elmeséltem, hogy boltosat játszottunk, a levelek voltak a papír pénzek, a kavicsok meg az apró. Azt is belevéstem, mikor lehorzsoltam a térdem és tulajdonképpen nem fáj, csak nagyon megijedtem. Visszaolvasva mindig mosolygok a gondtalan gyerekkoromon. 
Már nem írok naplót... Nem akarom később a sérelmeimet visszaolvasni... elég volt egyszer átélni... nem akarom végiggondolni hányszor küldtek padlóra, hányszor csavarták ki a szívem. Mindig tanulok, minden esésből... De felidézni, azt nem akarom őket... Soha többet...

Az első bejegyzés ^^,

Fúú... életemben először megpróbálkozom a blogírással :) Eleinte valószínűleg béna leszek... de majd csak belejövök :)
Itt ezen az oldalon többnyire a saját érzéseimet, gondolataimat szeretném leírni és megosztani másokkal, hogy mekkora sikert fog aratni, azt még nem tudom :)
De reménykedem benne, hogy napról napra többen látogatnak majd el az oldalra.
Mesi :)