Nincs annál rosszabb, mikor az ember tehetetlen. Nincs lehetősége arra, hogy változtasson és kikerüljön egy olyan helyzetből, amiben nincs előre lépés, csak egy helyben toporgás. Csak a csönd és semmi történés. Ilyenkor a képzeletemre bízom magam. Elképzelem magam egy jobb helyre, ahol az emberek őszinték, segítőkészek és szeretni vágynak, nem pedig hatalmat szerezni. Egy helyre ahol önmagam lehetek és minden rendben van. Ilyenkor vannak pillanatok, amikor én magam is elhiszem, hogy ez a hely létezik. Biztos vagyok benne, hogy egyszer megtalálom. De mikor....?